Újra tél

Végre valahára, január végére valahogy megérkezett a tél. Most végre hideg van, és lehet szánkózni meg sízni is, van annyi hó.
Azonban ma sajnos a nagy szánkó karrierjünknek vége lett, mivel eltörött a szánkónk, három helyen is (köszönhetően a sok kicsi szú-nak). Igaz, már nagyon régi volt, de most más nem lesz, úgyhogy maradt a sízés. Reméljük szerdán az is összejön. Akkor rövid napos vagyok, csak 1 órám van, reggel 8-tól 9-ig, aztán irány a Cinege tető. Márton meg oviba lesz, így a gyermekfelügyelet is meg lesz oldva, s mivel (sajnos) Csaba munkanélküli, ezért neki is van ideje.

Január nemcsak a telet hozta el, hanem nagy terveket is hozott: többek között azt tervezgetjük, hogy eladjuk a házat. Még inkább álmodozás szintjén van meg a dolog, mint konkrét valóság szintjén, bár már az újságba a hírdetést feltettük, s a többit Istenre bíztuk. Ez a lépés, ha bejönne, nagyon sok gondunkat oldaná meg (persze, ahhoz egy kicsit úgy kellene összejöjjenek a dolgok, ahogyan mi azt kigondoltuk). De meglátjuk...

Új projektek

Ezeket készítgetem most a vakációban: ceruzatartók. És még füzetbrítók is lesznek majd hozzá, hogy teljes legyen a szett.

Aztán még sok más tervem is van, remélem, mindet meg tudom valósítani.

Karácsony

Hűha

...hgy elmaradtam az irgatással. Pedig most, mióta tanitok, sokkal több szabad időm van, s még igy is nehezen jut idő a blogomra. Hát igen...bár a fő ok az, hogy nagyon lassan megy a netünk, és mikor arra gondolok, hogy egy óráig hozza be a leveleimet, vagy tölt be egy képet, akkor már el is megy a kedvem az egésztől.

Na most itt...
Próbálom behozni az elmaradást. Tehát óvoda és óvoda...ez Márton élete. Közben jöttek az ünnepek, és Mártonnak meg volt az első karácsonyi szerepe. Persze, olyan volt, amilyenre számitottam: ült végig az ölembe, s együtt mondtuk a mondókákat és énekeltük az énekeket. Jó volt viszont látni, hogy más anyukák is épp ezt kellett tegyék, nem csak én.

Igy kezdtük...

Így folytattuk...

És így fejeztük be.

Aztán varrogattam én is...
Egy ülőpárnát a nappaliba.

Általában ketten ülünk rajta, én hátul, Márton elől. De most kipróbáltuk fordítva...

Aztán apával is...

Termékeny időszak

Amióta tanár lettem, mintha megszaporodott volna az időm. Vagy nem is tudom. De az tény, hogy sokkal termékenyebb voltam az utóbbi időben, ami a varrást és az olvasást illeti.

Amióta tanítok, azóta nagyon sok mindent varrtam. Ebből már feltettem egy pár képet: Márton hálózsákját, Márton óvodás táskáját, cicás párnát. Plusz varrtam két paplan szettet, ami mellé varrtam kiságy védőt is körbe. Illetve varrtam még két paplankát rendelésre, egyiket őszi-tavaszit, másikat télit.
Ime itt vannak:
Ez egy kislánynak készült, de mivel a szülők és főleg az apuka hajó-és csónakrajongó, így erre rákerültek a kis vitorlások.

Ez pedig a kiságy védője. Jó hosszú, négy és fél méter.

 Ez pedig most már új gazdája, Balázska takarója. Nagyon tetszett neki.

Ami pedig az olvasást illet, most tartok a harmadik könyvnél, mióta tanítok. Csodálkozom, hogy mindez hogy jön össze. Persze mindemellett még ugyanúgy van Márton, sőt most már óvoda is, és házimunka is, meg hát most több a készülni valóm is. Főleg a Bolyai-s óráimra. Plusz nem beszélek a rengeteg temérdek felmérőről, amit majdnem naponta ki kell javitsak (persze, én iratom őket, de kellenek).
Nos, ez számomra megfejthetetlen.

Odoba...

vagyis óvoda. Így mondja a fiam. Elkezdtük az óvodát. Szereti is Márton, csak az elején volt egy kis sírás, aztán később már nem volt nagyon vész. A múlt héten voltunk betegek, a szája tele lett aftával, aztán szegény olyan sokat sírt, nyavalygott, mi meg csak mérgelődtünk, hogy mi lett ezzel a gyermekkel, miért lett ilyen nyávogós, nyafogós, miért viselkedik így, hol van a mi régi Mártonunk. Aztán visszajött a régi Mártonunk, ahogy elkezdtem adni neki a Flagyl-t, a gyógyszert.
Azt mondják az óvodában, hogy Márton mintagyerek, mindenki oda s vissza van tőle. .Persze ennek örülünk, de azért nem bízzuk el magunkat.
Beszélgetni már nagyon jól tud, és olyan édesen rakja a mondatokat. Néha olyan vicces tud lenni.
Az óvodában meg felszedi a mondókákat, énekeket, aztán itthon, mikor olyan kedvében van, akkor mondogatja/mondogatjuk. Nagyon édes. És már tudja elég sok csoporttársának a nevét is, le is szokta őket rajzolni, egy nagy kör közepébe, az "óónénivel" együtt.
Délután meg olyan hűségesen várjuk ketten a  maxit, néha még sétálunk egy megállónyit, mikor tudom, hogy többet kell várjunk, hogy nehogy megúnja nagyon, és nyűgölni kezdjen. (Ezt az utazásos-hurcolkodós felét, amúgy nagyon nem szeretem).
Na de nem panaszkodunk, minden egyelőre rendben van.

Babáztam...

Igen. babáztam, de (sajos) csak úgy, hogy baba-dolgokat varrtam. Megrendelésre és azon kívül.
Egy kiságyvédő készült, majdnem 4,5 méter hosszú, illetve hozzá egy takaró.

A másik baba-takaró meg itt van:
inkább fiúcskáknak.

Cica-mica meg egyebek

Varrogattam is közben és készült egy-két dolog.

Egy cica (igazi farokkal)

 A háttérbenlátszik is a másik munkám: Mártonnak varrtam egy új hálózsákot, mert a régit már nagyon kinőtte...s én mégis jobban szeretem, ha van a hátán valami egész éjszaka, mert a paplan rajta nem nagyon marad meg...

 Ime tehát a hálózsák...olyan puha, olyan nagy...
 

Ezen kivül még készült két babapaplan, de azokról még nem tudtam képet késziteni, mert kifogyott az elem a gépünkből. De azok is hamarosan következnek.

Elhavazva

Bár még nincsen tél, mégis annyira el vagyok havazva...nem is tudom, hogy létezik, hogy az utolsó bejegyzés augusztus végén történt...Pedig azóta nagyon sok minden kezdődött meg és történt. Többek között Mártonnak megkezdődött az óvoda (valójában napközi, de mivel az óvoda rövidebb szó, azt jobban ki tudja mondani). Marosszentgyörgyre járatjuk, mert ott van hosszított program is, nálunk, itthon Ernyében csak tényleg óvoda van.
Az első hét aránylag jól ment, Márton sirt, amikor kellett sirni, vagyis az elején, aztán már nem is nagyon sirt,a hét vége fele...
Aztán a második hét már nem volt annyira fényes...beleállt valami rusnya hisztis-nyivákolós-nyávogós szösz, ami miatt egész álló nap csak nyávogva tud beszélni, a sírás és a józanság között valahol félúton, mintha sírna, de könny nem jön a szemére....szóval förtelmes. A harmadik hét majdnem csak így zajlott le...már az idegbaj környékezett....Ha itthon volt, mindig ilyen kedvű volt. Csak néztem ki a fejemből, hogyhova lett a mi aranyos, kis huncut Mártonunk, aki mindig szépen elmondott mindent, mindig mosolygós és vidám.
Ezek szerint nagyon megviseli az óvoda. S nem is tudom, hogy valójában mikor fogja kinőni ezt a sok nyivákolást mert ha már egyszer beleállt a nyehóóóóóó, hát nem tudom, ki veszi ki belőle...

Más: megkezdődött az iskola is, s ezzel együtt az én új munkahelyem, munkaköröm. Ez ugyanis a tanítás. Két iskolában tanítok, Erdőcsinádon, ami nem messze van tőlünk, egy nagyon aranyos, de eldugott falucskában, ahol kimondottan aranyosak a gyerekek, a kollégák is, minden - ez olyan idilli kis világ. A másik iskola bent a városban a Bólyai Farkas Elméleti Liceum. Hát ez meg nem semmi. Teljesen az ellentéte Csinádnak. Nyüzsgés, rengeteg tanárkolléga, még több diák.Itt már nem annyira könnyű az élet, sokat kell készülni, a diákokat mégis nagyon sokat kell fegyelmezni, a nagy részük el van szállva...nem is tudom...nem könnyű velük. Csinád általában mindig egy nap pihenés számomra.

Voltunk hőlégbalon besztiválon,. Nagyon szuper volt. A Jubi-s társasággal mentünk, mivel a nyári nagy kirándulásunk elmaradt, ezért ezt neveztük ki annak. Reggel mentünk, dél körül voltunk Vármezőn, ahol zalott ez a fesztivál. Jó helyet kerestünk magunknak az erdő alatt. Ettünk, ittunk, sokat spórtoltunk (teniszeztünk, frizbiztünk, métáztunk). Igazán érdekes a dolog csak este fele lett, amikor megjöttek a balonos autók, és a nagy lapos mezőbe mindneki kezdte kiteregetni a balonjait. Mert addig egész nap egy árva hőlégbalont sem láttunk.Nekem nagyon tetszett, ahogy egyik hatalmas gömb a másik után emelkedett, és hagyta el a földet. Készitettem pár fotót is.

Aztán amikor már felálltak a gömbök...