Angyaljárás

Az oviba ma volt a félévzáró nap játszóházzal és betlehemes bábjátékkal, illetve csomagosztással egybekötve.
Julcsit reggel megetettem, azzal szépen felöltöztem, amire már nagyon vágytam még pocakos koromban is, hogy végre felvegyem a szép szoknyáim egyikét, az új csizmámat.
Aztán mentünk az oviba. Ott az egész ovi fel volt csapva játszóháznak, mindegyik teremben más díszt lehetett készíteni, majd - szerencsére- hamarosan kezdődött az ovónénik által összeállított bábjáték. Bezsúfolódtunk gyerekek, anyukák a kicsicsoport termébe, és ott már készülődtek is az ovónénik a bábjátékhoz, amit fakanálfigurákkal játszodtak el. A történet maga a kis Jézus születése volt. Nagyon szimpatikus, nagyon édes volt a játék. Előtte még egy párat énekeltünk is, meg közben is voltak olyan énekek, amiket az ovisok nagyjából tudtak, s énekeltek.
Aztán már hamarosan jött is az angyal, s hozta is a csomagokat minden kicsi gyereknek. Mi még Mártonnal visszamentünk egy terembe és készítettünk még angyalkás szalvéta gyűrűket, aztán jöttünk a szép havazásba haza. Igazán szép karácsonyi hangulatom lett és méltó befejezése volt ez a nap az egész félévnek.

Egy jópofa aranyköpés...

Nem tudom, ha már említettem, hogy Márton a nadrág szót nem tudja még mai percig sem kimondani. A nadrág neki nagrád.

A jópofa aranyköpése pedig egy régebbi továbbfejlesztése: mégpedig a spenóté, ami Mártonnál penót. Ma épp az volt ebédre, és próbáltam tanítgatni, hogy előtte még kell egyet susogni, sisteregni, s úgy mondja tovább, hogy penót.
Errefel egy kis idő múlva ismét akarta mondani, de már úgy, hogy előtte mondja azt a s betűt, de nem jutott eszébe, s azt mondta, hogy "zzzzzzzz penót".
Jót nevettünk...

Hó

Az udvarunk mesebeli hóbirodalom. Óriási hó hullott, s még vastagszik, mert például ma is egész álló nap havazott...Igaz, nem olyan sűrűn, inkább olyan csillámpor hullott...

Csaba megpróbálta lemérni vonalzóval a hóréteg vastagságát. Eéri a 25, helyenként pedig a 30 cm-t is.

 Márton délutáni téli álmot alszik...

 Délutánonként meg a leggyakoribb programja a vízfestékezés vagy a színezés. Olyan ügyesen tud színezni, hogy hihetetlen. A mikulás csomagban, amit Németországból kaptak a falu gyermekei, kapott egy igazi kalózos kifestős füzetet, ami jó vaskos, s igazi nagy rajzok vannak benne. Hozzá meg kapott egy doboz színesceruzát, de azt a vastag fajtát, ami komondottan kis ovódások kezébe való, vastag heggyel.
Azóta ezek a kedvencek. Illetve az adventi naptár egyik zsebében nem rég egy új kis doboz vízfestéket is kapott, mivel a régi, ami még az én gyermekkoromból volt megmaradva, kifogyott...
Azóta nagy festőművészünk rengeteget fest.

Julcsi

December 10-kén reggel 8,00-kor megszületett a kislányunk 3700 grammal.
Még időben, mert 12.-e volt az utolsó nap, hogy lejárjon a terminus.
Nagyon ki akart már bújni, mert alig 2,5 óra alatt jött a világra. Bár az egész éjszakai vajúdás sem volt semmi...
Éjjel fél 11 körül kezdtek rendszereződni a fájások, s hajnali fél 5-kor már költöttem a férjemet is, hogy most már menjünk. Közben hívtuk aput, hogy jöjjön ki hozzánk, hogy maradjon ő Mártonnal, mert ő békésen aludt.
Fél hatkor értünk a korházba, és 8-kor már meg is született. Elég vad szülés volt, de bár gyors.

Julcsi meg gyönyörű kisbaba, nyugodt, jó baba.
De inkább beszéljenek magukért a fotók:

Márton már alig várta, hogy hazajöjjünk a kórházból, s hogy láthassa a testvérkéjét.

Könyökölve alszik...

Tél a javából...

Hihetetlen nagy tél köszöntött ránk. El sem lehet hinni, hogy ekkora nagy hó lett a tegnap délelőttől kezdve. Mert akkor még zöld fű volt és semmi hó sehol. Csaba meg olvasta a neten, hogy egész országban kiadós havazás várható. Hát néztem, hogy, hol van a nagy havazó. Rá 5 percre már havazott is, és azóta jóformán meg sem állt. Óriási hótakaró hullt alá, mindent betakart, mindent belepett. Mártonnak térdig ér a hó.
Mindenki nagyon élvezi, szereti nálunk. Főleg persze Márton...

A mai délutáni program az lenne, hogy hóembert éítsünk. Remélem, összejön, és akkor lesznek majd fotók is.

Téli készülődés

Még maradtak el képek az adventi lakásdíszítésről. Ugyanis a fő szépsége a nappalinak most a francia komódunk, amire újabban úgy tekintek, mint egy kandalló párkányra, mert épp olyan profin lehet diszíteni a tetejét, vagy lelógatni róla díszeket, ráadásul a fiókjai nagyon hasznosak - ugye:-)

 Illetve előkerültek a tavalyelőtti papirhópelyhek is, amiket eddig az ernyei házunk három nagy földig érő ablakain tartottunk egész télen, most is van két ilyen nagy ablakunk, és összesürítve kicsit erre a két ablakra kerültek. Annyi érdekesség van még, hogy az ablakok alatt lévő fűtőtestekről áradó meleg levegó ide-oda lengeti őket, eléggé élethűek, mintha most készülnének alászállingózni...

Csicsói vendégszeretet...

A főnökünk,  jótevőnk és jóakarónk, a papbácsi elhívott egyet vacsorázni megünnepelni azt, hogy magyar állampolgár (is) lett. Rákosra mentünk, egy igazán rusztikus panzióban, ahol nagyon finoman is főznek.
Nagyon jó hangulatban telt a vacsora, nem voltak sokan a panzióban és az étteremben, ezért jó nyugis volt, ugyanakkor nem volt cigifüst, aminek én külön örültem, illetve a kaja is nagyon bőséges volt és finom.

 Egy kis bemelegítő - koccintgatás

 Itt az én kedves férjecském a szép pocikámat akarta lefotózni, hogy Julcsi is legyen megörökítve ilyen indirekt módon is.

Íme a bőségtál...

Mindenkinek jó étvágyat...

Egy inycsiklandó étel...

Nagyon -nagyon szeretjük a pizzát. Akár pizzázókból is, de a házit sem vetjük meg. Sőt...amióta meg van a villany lerem, azóta mennyei pizzákat tudok otthon gyártani. Persze, egy-kettőt elszúrtam addig, amig kitapasztaltam, hogy milyen hőfokon, s mennyi időt kell süssem, hgoy igazán finom legyen, de aztán egyszer csak megtaláltam egy kis leírást a pizzás könyvemben, ami direkt azt irta le fontos tudnivalóként, hogy a villanylereken hogyan is lesz a pizza olyan, nintha épp a kemencében sütnénk. S azóta valóban mennyei pizzákat szoktam sütni.

U.I. itt legalább Julcsi is meg van örökítve a pocakban...

Barkácsolás otthon

Régebb még irtam, hogy még az ősszel a quilling technikának is nekifogtam, mármint már rég óta szerettem volna kirpóbálni és most meg is tettem. Csak arra vártam, hogy mikor száll meg az ihlet, hogy mit is varázsoljak vele szebbé, vagy újjá. S aztán megkerült a helye...

A régi kis, magam készítette illetve dekorálta képkereteket dobtam fel ezzel a technikával..

Ez lenne a tavasz és a nyár képe...mivel sajnos csak három ilyen képkeretem volt és van, ezért valamelyik két évszakot össze kellett vonjam.

Majd jön az őszi, amit egy Praktika magazin inspirált...

És végül a tél:

Ezenkívül egy régebbi bejegyzésemben igértem, hogy lesznek még más barkácsolós képeim is. Most néztem vissza, hogy még azóta sem tettem fel őket, pedig már jól beilleszkedtek környezetükbe és már mi is megszoktuk őket. És ezek a nappali kanapénak a diszpárnái, új ruhában, új színekben:

Elérkezett a várva várt Advent

Annyira szépnek tartom ezt az időszakot, több szempontból is.
Egyrészt úgy érzem, hogy a karácsony csak akkor lehet szép, ha maga az advent, a rá való készülődés is valahogyan "teljes", szép volt. Mivel addig érdekes a dolog - és ez mindennel igy van - amig várunk rá, amig készülünk rá. Nekem ilyenkor a gondolataim is tele vannak karácsonyos dolgokkal, barkácsolok, készülgetek, forró teákat kortyolgatok, kavarognak körülöttem az izek, az illatok, az ötletek, dekorálok, szépitgetem az otthonomat, szép zenéket hallgatunk, a fiamat meglepem ilyen-olyan dolgokkal az adventi naptárban, télről, Mikulásról és karácsonyról szóló verseket, meséket olvasunk együtt este, minden este az adventi koszorún meggyujtjuk a gyertyát és együtt imádkozunk stb. Ezt lehetne sorolni...

Ezenkívül a lelki oldala is nagyon fontos számomra. Az Advent arra jó, hogy egy kicsit jobban figyeljünk arra, hogy próbáljunk jobbakká lenni. Átéljük, napról-napra, vasárnapról-vasárnapra azt a csodálatos történetet, amit majdnem a teremtéstől kezdve az Atya bölcsen kigondolt, ami azzal végződött, hogy Jézus földre jött, megszületett.Az emberiség eltávolodott Istentől, s ez fájt neki. Neki fájt...és sajnált "minket", embereket, hogy el ne vesszünk, ezért gondosan előkészítette a megváltás művét, megígérte a Megváltót. A reggeli róráté misék annyira részei az adventi készülődésnek, hogy nélkülük nem is lenne az Advent Advent. Ezeken halljuk a próféták jövendőléseit sorban a Messiásról, a népek várakozását, az Igéretet, hogy el fog jönni a Megváltó. Az ekkor énekelt adventi énekek is csodálatosak mind szövegüket, mind dallamvilágukat tekintve.
Ugyanakkor mi most egy második Adventet élünk, ami egy folyamatos készülődés kell, hogy legyen az Úr második eljövetelére. Valójában mi most arra készülünk, és azért akarunk jobbakká lenni, szentebbekké lenni, hogy felkészülve találjon minket, amikor eljön Ő.

Egy harmadik dolog is van, amiért nagyon szeretem ezt az időszakot, és ez az, hogy mindez télen történik. Én nagyon szeretem a telet, a hideget, a havat. Ettől még varázslatosabb az egész ünnep és az egész készülődés. Néha elgondolom, hogy milyen lenne, ha Afrikába laknánk, vagy a déli féltekén valahol, ahol most ilyenkor tombol a nyár. S milyen lehet úgy készülni. ... Akkor valószínű ez lenne a természetes, mert ezt szoktuk volna meg, de számomra ennél szebb Advent és karácsony nem lehet, mint a miénk a havas tájjal, a hideggel, a jégcsapokkal, a kályhában égő tűzzel, a fehérséggel, ami mindent betakar és mindent tisztává varázsol.

Amint emlitettem, ahogy beköszönt a december, nem tudok segíteni azon, hogy rám jön a dekorálási vágy. Ilyenkor minden szobába próbálok becsemészni valami télit, karácsonyosat.
Erről vannak most fotók:

Máris két zsebecskét kinyitottunk. Karácsonyig még csak 22 nap van...

U.I. Megszületőben van a lányunk, Julcsi. Illetve még nem akar kibújni, de már nagyon várjuk őt. Aztán majd valószínű, hogy megritkulnak a bejegyzéseim is.

Adventre készülődve...

Még nincs itt az Advent, de épp, hogy az ajtóban áll, és én épp, hogy elkészültem ma a rég áhított adventi naptárral. Minden évben szerettem volna készíteni, de soha nem készült most azonban úgy látszik, időbe nekifogtam, és meglettem vele. Az ötlet nem az enyém, az interneten láttam egy nagyon édeske képet, amibe rögtön beleszerettem, én csak tovább fejlesztettem, és persze az én változatomat készítettem el.
Remélem, hogy Márton majd fogja szeretni szombattól fogva a zsebekbe rejtett apróságokat, édességeket, és majd Julcsi is fog örülni neki, ha ő is odaérik.

Először a zsebeket készítettem el. ezeknek egy része keresztszemes mintájú, másrésze filcfigurás és vannak csak sima, szép karácsonyi mintás anyagok is.
Az eredeti ötletet már sajnos nem tudom, hogy hol láttam, már rég el van mentve képként, nekem ilyentájt ez van kirakva a számítógépen háttérképnek egész karácsonyig.

Ezt én úgy fejlesztettem tovább, hogy kitaláltam hogy a számokat máshogyan fogom rávarrni, hogy egyben jobban érvényesüljön a kalendárium szerepe is.
Piros filc lapocskákat varrtam mindegyik zsebre, ami egyben a számot is rejti magán, másrészt takarja a zsebet is és annak tartalmát is, harmadrészt pedig jól fog majd látszani, hogy még hány piros lappancsot kell felnyitni ahhoz, hogy végre eljöjjön az ünnep.

Ime a kész naptár. Még csak a csillag és a foggantyúk kellenek rá, remélem, az holnap már elkészül s akkor csak egy megfelelő helyet kell neki keresni a falon valahol.

Egy vasárnapi délután

Múlt vasárnap a férjem el kellett menjen Zetelakára, elvinni valakinek valamit. S mi is úgy döntöttünk, hogy vele megyünk, egy vasárnap délutáni kocsikázásra. Az idő szép volt.
Az útat nem a mi autónkkal tettük meg, Csaba kölcsönkérte a papbácsi kis Poloját. Persze, máris nyugtalanabbul ültem mellette, mert mindig úgy éreztem, hogy igen gyorsan megyünk. Én mindig is mondtam, hogy a Dacia azért jó autó, mert az ember, ha akar, sem tud gyorsan mennei vele. 90-100-nál már érezzük, hogy esnek le az ajtók, zörög minden, bőg a motor, s akkor tovább nem is forszirozza Csaba, s ez olyan megnyugtató. Általában a mi sebességünk a 70-80-as, s az olyan okés.
A Polo-ban már nem igy volt ez. Hiszen ott alig ér hozzá az ember lába a gázpedálhoz, s máris 120-nál jár az óra, s én csak arra leszek figyelmesebb, hogy irtó gyorsan szaladnak mellettünk a fák, meg minden. S ezt már nem szeretem.
Ezért is rettegek, ha majd lesz egy jobbacska külföldi autónk, folyamatosan ezen fogunk veszekedni, mikor utazunk, hogy most épp hánnyal száguldozunk, s hogy lassits, meg ilyenek.  Főleg, hogy amióta Márton megszületett, azóta valamiért nem birom az autózást. Elől még igen, valamennyire, de hátul már nem igazán.
S nem mindegy, hogy ha jön egy kanyar, akkor 70-ről kell-e lelassítani egy kicsit, vagy épp 110-ről, mert a fékezéstől mindig úgy érzem, hogy felfordul a gyomrom, utána meg ismét "adjál neki", gáz, s ezek a nagy kaliberű mozgások nem valami jók.

Zetelakáról csak annyit, hogy alig ismertünk rá a helyre, annyira le van apadva a vize. Valamikor jártunk ott még megboldogult leány s legény korunkban sátorozni, de alig tűnt ismerősnek a hely. Azonkívül amikor kiszálltunk a jó meleg Polo-ból, olyan rettenetesen hideg volt ott, hogy azt hittem, ez az Északi Sark. Nem is tudom, hogy miért. Azt tudom, hogy nyáron is a Zetelaki tavat az egyik leghidegebb tónak mondják nálunk fele, de hogy a levegő körülötte is a leghidegebb legyen, az már fura.
Mikor hazaértünk, és ismét kiszálltunk az autóból, mintha meleg lett volna. Alig lehetett észrevenni a különbséget. Ott viszont majd odafagytunk. Ez a képeken is jól látszik. Nem volt kedvünk sétálni sem a tóparton.

S még egy érdekes dolog. Zetelakán egyes idős emberek nem ismerik azt a szót, hogy TÓ. :-)

Hihetetlenül kicsi a vizszint