Bizony, bizony, már majdnem 3 hónap telt el, amióta irtam ide, pedig azóta rengeteg (de a szó szoros értelmében), rengeteg dolog történt velünk. Lehet, hogy épp azért is maradt el ennyire az irás.
Hol is kezdjem...
Elsősorban a jó dologgal: ismét babát várunk, és már a 16. hétben van. Persze, az már kevésbé jó, hogy nagyon nehezen birom ezt a terhességet, amire még a nagy meleg is rásegit, a sok hányingerről nem is beszélve, amik még mindig nem akarnak szünni.
A terhesség nagyon nehezen indult, sok gondunk volt az elején, sokat kellett járjuk a sürgősségit, de remélem, hogy most már az mind csak egy rossz emlék marad, és innentől már nem lesz semmi baj.
Másodsorban úgy néz ki, hogy sikerült eladni a házat. Reméljük, hogy az utolsó száz méteren nem jön közbe semmi, és nem hiúsul meg az egész üzlet.
Valójában már január környékén megfogalmazódott bennünk ez a gondolat, ti. az, hogy végülis ez lenne az egyetlen lehetőség, hogy megszabaduljunk hamar és véglegesen a kölcsönünktől, ami, valljuk be, az utőbbi időbe elég nagy teher kezdett lenni, illetve, ha sikerülne egy normális árért eladni a házat, akkor még maradna annyi pénzünk, hogy még egy ugyanilyen, ugyanekkora házat fel tudnánk valahol építeni. Már csak az volt kérdés, hogy miből vennénk meg a telket és hol. Először ismét Ernye jött számitásba...
Na de nekem nem tűnt valami valószínűnek, hogy ebben a válságos időben el tudjuk adni a lakást.
Később jött egy másik futó ötlet, a Csaba részéről: mivel szintén januártól lett ő is munkanélküli, és elég nehezen ment a munkakeresés, bár Istennek hála, azért mindig akadt valami, amivel a hónapot kihúztuk, éspedig az a gondolat, hogy szeretne esetleg kántorkodni, de azt nyilván csak Székelyföldön. Na én kaptam ezen az ötleten, és próbáltam is unszólni, na de mindennek az elindítója a ház eladása kellett hogy legyen. Mert ha el van adva a ház, csak akkor tudunk innen mozdulni, innen menni.
És íme, én mai napig azt mondom, hogy Isten jó ötletnek tartotta a Csaba ötletét, mert rögtön jött egy aranyos család, azoknak megtetszett a ház, úgy ahogy van, szőröstől-bőröstől, és már akarták is venni meg. Annyi a böki, hogy ők is kölcsönra szeretnék venni a házat, és itt van ebben a jó dologban is a rossz oldal, hogy nagyon sok papirmunkába, sok szaladgálásba és még több idegeskedésbe kerül ez az egész, illetve 2 hónapba, a bankosok elmondása szerint. Ebből még csak 1 hónap telt el nagyjából, úgyhogy még valószjnűleg hátra van 1.
És harmadsorban elköltözünk innen, bár lehet, hogy ezt nagy betűkkel kéne ide írjam: ELKÖLTÖZÜNK INNEN. Erre - őszintén - amióta eljöttem otthonról, soha nem is gondoltam többet, mert már nem tartottam valószínűnek, hogy valaha is mi innen visszaköltözzünk. De ha Isten valóban megsegít és a házat el tudjuk adni, akkor igenis elköltözünk Csíkba, Csík környékére valahova. azt hogy még hova, azt még nem árulta nekünk el a Jóisten, még titok ez számunkra, ugyanis attól függ, hogy hol találnánk egy kántori állást CSabának. Remélem, hogy a Jóisten jó helyet tartogat számunkra.
Épp ma, úgy tűnik, hogy találtunk egy lakást Szeredában, épp a mi otthoni blokkunkban, ami talán alkalmas lenne nekünk, hogy megvegyük és árban is nagyon jó lenne. Hátha ez is összejönne.
Nahát...valóban ennyi ujdonság...
Ezek mellett a kisebb dolgok:
- lejárt a tanév most a tegnap, végre kezdődik lassan a vakáció, a jól megérdemelt pihenés.
- Márton is befejezte az első ovis évét, és -ha tényleg költözünk- akkor ebben az oviban a pályafutását.
- megjött a nyár az irtózatos melegeivel, levegőtlenségével, és én elég rosszul viselem, rengeteget nyűgölök
- a hányingerem miatt a kertemet inkább Csaba vagy még ő sem nagyon gondozza, ezért is nem irok a kertészkedős blogmba, mert nem nagyon van mit.
- készülünk nyaralni, mivel öl meg a sárga irigység, hogy Csaba már az idén is kétszer járt Angliába, és még jövő héten is szeretne menni 10 napra. Így én is szeretnék egy kicsit innen elmozdulni, külföldre menni, pláne, amig nem olyan nagy a pocakom, és amig még birom magam. Az uticál Ausztria, Stájerország lenne.
Most ennyi...
