Na végre hazajött a párom a sok tekergésből, miközben megjárta Londont, Párizst...(erről a komámasszonyomnak az a versike jutott eszébe, hogy "Amerika, London, Párizs, kérem, maga nem normális"). Hát majdnem én lettem nem normális a várakozástól, na de végre itthon van, és ismét együtt a kis családunk.
Amúgy jól telt Mártonnal anyósoméknál (biztos, ezt most sokan megirigyelnék, de igen, én jóba vagyok az anyósommal). De persze, otthon a legjobb...pláne, hogy otthon minden olyan szép, a kert, a virágok, a bokrok, a fák, egyáltalán az egész udvar. A ház, hogy mondjam úgy, eléggé barátságtalanul fogadott, mivel nagyon hideg volt bent, de Csaba hamar tett tüzet, és estére már meredeztünk a nagy melegben, s én - persze - nagyban szellőztettem.
Mártont egész nap már le nem lehetett vakarni Csabáról...nem is csodálom, hisz azelőtt is olyan apás volt, hát még most, mikor ilyen sokat nem látta...
Ami jó még történt, hogy a tegnap elmentünk - az én nyomásomra - piacozni az ócskára, mert én rá voltam gyújtva, hogy akarok biciklit venni (és fűnyírót is). Na hát vettünk is. Inkább nem irom le az első szerencsétlen vásáromat a biciklivel kapcsolatban, mert az totál égés volt, de aztán egy másik biciklit sikerült venni, miután a srác teljes fizika tudását be kellett dobja, hogy megszerelje a lámpát a biciklin, mivel én nagyon rámenős voltam.
És lett fűnyírónk is. Reméljük megy is, mert még nem próbáltuk ezidáig, még haza sem birtuk hozni, mert annyi csomagunk volt a költözés kapcsán, hogy nem fért már be az autóba a fűnyíró is. (persze, a bicikli sem).
(Bár szerintem a füvünk már akkora nagy, hogy kaszást kell fogadjunk, aki levágja, mert nem fogja vinni a fűnyíró).
A hétvégén voltam fellépésen, 100 éves volt a marosszentgyörgyi kórusmozgalom, aztán összejött, hogy én is eljussak, még gitároztam is a Jubival. Közben ekós teljes átvizsgáláson vettem részt az idióta betegségemet illetően (ráadásul nem is betegség). _Remélem, egyszer csak kimarad. Ennyit erről.
