2019. június 30., vasárnap

Épitkezünk

Ahogy nőnek a gyerekeink, egyre inkább világossá vált, hogy még szükség lenne egy szobára és persze még egy fürdőre is. Először a manzárdon gondolkoztunk, de aztán apumnak köszönhetően előkerült egy másik lehetőség is: a toldás. Ezt választottuk. A konyha felől toldunk egy szobát és egy kis fürdőt, sőt még egy előszobával is gazdagodni fogunk, aminek szívből örülök, bár ezt nem terveztük, a helyzet adta ezt.






És aminek még nagyon örülök, az az, hogy a teljes háztető újra lett fedve, új cserepekkel. Reméljük, hogy még az idén a végére érünk a munkálatoknak, s a fiuk is birtokba vehetik majd az új szobájukat.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése