Már rég óta akarom folytatni az aranyköpések sorát, most végre tudom.
Tehát a szalámi helyett eszünk szamálit, a káposzta helyett meg káposzka. Mártonnak minden laska, grizgaluska, spagetti egy gyüjtőnév alatt szerepel: galuska. Így a spagetti az hosszú galuska, a griz galuska is galuska és bárminemű laska is csak galuska neki.
Egy érdekes sztori volt az egyik este, amin jót nevettünk. Csaba kivánságára tejbegrízt főztem, Márton meg ott legyeskedett körülöttem, ő is aktivan részt vett a tejbegríz főzésben, aztán a végén, mikor már kitöltöttem a tányérokba, kiszolt Csabának a konyhából, hogy "Gyere apa, kész a túró".
Ha pedig álmosak vagyunk, vagy ő álmos, mindig bubulni megyünk és nem aludni.
2012. március 14., szerda
Maszatka
Sikerült egyszer lencsevégre kapni Marcinkat, ahogy tömi magát csokis-mogyorókrémes kenyérrel. Nagyon nem szeretem ezt a fejezetet, főleg reggel, amikor nagyon kéne sietni, és Marcink csak húzza az időt a csokis kenyérrel, mert meg kell neki kenni, aztán fel kell neki kockázni, aztán minden tiszta csoki, majd kell őt mosdatni, mindent elmosogatni, aborszt kimosni, s a történet mindig azzal végződik, hogy végül én kell megyegyem a csokis kenyeret, mert neki általában csak kezdeti lelkesedése van, de aztán azzal annyi.
3 év
Márton a tegnap betöltötte a 3 évet. Hihetetlen, hogy már 3 éve történt az a csoda, amikor végre magamhoz ölelhettem azt a kis kerek, gömbőc babát. Akkor is március közepén havazott, még a korház ablakaiból is szép fehér táj tárult elém. Épp, mint most.
Na de abból a kis gömbőcből olyan nagy fiucska lett, telve élettel, mostanában meg rengeteg sok hisztivel. Ettől függetlenül most a hétvége az ő tiszteletére volt, ő érte jöttek csiki mamáék, ő érte készitgettünk, sütöttünk, ő érte volt a nagy ebéd, ő érte szaladgáltam egy fél napot szerdán a városban (de meg is érte, mert találtam minden ajándékot, amit neki kigondoltunk).
Az ünnepély jól sikerült, midnen nagyon finom volt, és vidám volt a hangulat is. Nagyon jól telt, és Márton is nagyon élvezte.
Íme a történet fotókban elmesélve: kezdve az ajándékbontástól az ünnepi tortáig.

2012. február 26., vasárnap
Aranymondások
Mindig is akartam, hogy valahova összegyűjtsem Mártonnak az aranyköpéseit, de még eddig nem történt meg. Ma viszont már annyit szórakoztam az ilyen mondásain, hogy most már végre eldöntöttem, hogy ide beírom őket.
Úgy kezdődött, hogy vasárnap délben egy különleges palacsintát sütöttünk, Márton volt a fősegéd, ő is nézte, hogy készülnek a palacsinták, s közben hangosan mantrázta: palancsita, palancsita.
Most ezen felbuzdulva irom le más mondásait is:
*mikor még kisebb volt, de még most is elég gyakran azt mondja az "enyém" helyett, hogy "tiém"
* helytelenül mondja: azokokat, ezekeket
* izoming helyett azt mondja izomgimb
* hasonlóan mond másképp szavakat: mazsolának magola, óvodának odoba, anyuka helyett anuka
* az "r" betűt/hangot még nem tudja mondani, ezért "l"-el helyettesíti. Aztán így jönnek ki ilyen szavak, mint: rajzfilm helyett laafilm, de a "játszom, játék" helyett is azt mondja, hogy látszom, láték, várlak helyett váálak.
* nagyon jópofa, amikor utánoz minket, vagy az óvonénit. Azt mondja: anyuka, nyugodtan egyél. Nyugodtan nézzed a tévét. Vagy: micsoda dolog ilyet tenni. Csúnya dolog ezt csinálni, anyuka.
*A meglepetés szót sehogyan sem tudja megtanulni, azt mondja helyette mindig csak hogy lepetés
* Helyteneül fogalmaz még: Én is nem kérek többet!
*Valamelyik alkalommal, mikor a karácsonyi ajándékát, a gitárt vette elő, hogy azzal játszon, azzal kezdte, hogy Anyuka, csináljunk hangulatot. Hogy ezeket hol hallja ez a gyermek :-)

2012. február 25., szombat
Esti olvasgatás
Ez sajnos ritkább pillanat kezdett lenni Márton életében. Régebb annyira ki voltunk, ha néha akartunk egy pici szabad szusszanást, hogy Mártont betegyük a tv elé, ő nem akarta nézni, és kézzel-lábbal tiltakozott. Na most nem...most minden más ellen kézzel-lábban tiltakozik, csak tv-t akar nézni. Erről meg most nagyon nehéz mindig lebeszélni, és folyamatos harcba kerül a mi részünkről, az ő részéről meg hangos hisztikbe.
Itt most épp valahogy nehezen rávette magát, hogy egy kicsit a régi kedvenc tevékenységei közül egyiknek hódoljon.
Itt most épp valahogy nehezen rávette magát, hogy egy kicsit a régi kedvenc tevékenységei közül egyiknek hódoljon.
2012. február 19., vasárnap
Tél
Azt mondják, hogy az idei télhez fogható már rég nem volt. Egyes öregek emlékeznek, hogy például Gyímesben 1954 óta nem volt ilyen nagy hó. Szerintem igaz ez Ernyére is, meg a környékünkre is. Hatalmas hó hullott, és azért relative rövid idő alatt, január végén, februárban.
Mi is készítettünk pár fotót a nagy hóról, amit én kimondottan szeretek, s egyáltalán a telet is úgy, ahogy van. Már azt fájlalom, hogy most ha már kisüt a nap, sokkal nagyobb az ereje, és jobban olvasztja a havat, így már sokáig nem tudunk neki örülni.

Orchidea
Ismét kivirágzott az orchideám. Nagyon csodálatos. 8 virág van rajta. Remélem, ez is eltart majd egy félévet, mint múltkor.
2012. február 8., szerda
Zongora lecke
Márton zongoraleckét vesz a kutyustól, illetve a kutyus hallgatja Mártont zongorázni. Sikerült lekapni "őket".
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)