2016. június 10., péntek

Házassági évforduló

10. házassági évfordulónkat ünnepeltük május végén.
Nagyon hamar elrepült ez a 10 év, sok minden történt benne, az életünk alapjait raktuk le ezekben az években, családot alapítottunk, házat építettünk, aztán kaptunk, munkahelyeket próbálgattunk, gyerekek jöttek sorba, sokat kirándultunk, sok gyönyörű szép dolgot megvalósítottunk, sok szép pillanatot átéltünk.
Voltak nehézségek is, betegségek is, de ezek mind eltörpülnek a sok jó mellett.
Isten a tenyerén hordozott eddig bennünket és tudom, hogy Ő mindig is ott  hordoz mindenkit.

Éltessen bennünket még sokáig, együtt.

 Volt egy nagyon szép szentmisénk, ami rólunk és nekünk szólt. A papbácsi ki is tett magáért.
Még a házassági eskü szövegét is elismételtük és megújítottuk.
 A mise után a faluból nagyon sokan köszöntöttek rengeteg sok virággal, Csaba meglepetés vacsorát szervezett, anyu meg tortét sütött.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése