Húsvét

Az idén a húsvétra - úgy érzem - mind a gyerekek, mind mi jól készültünk. Sokat beszéltünk a dologról, hogy mit is ünneplünk, vagy ahogy közeledtünk az ünnephez, hogy melyik nap pontosan mi is történt és mit ünneplünk.
Engem sajnos épp akkor döntött ágyba valami nagy szörnyeteg vírus, vagy nem is tudom micsoda volt, de nagyon ki voltam, és ebből kifolyólag a szent három napon nem is tudtam kivenni a részem a szertartásokból, meg a kórusban való éneklésről. Ráadásul jó vastagon le is havazott, így már az a hamis érzésem támadt, hogy inkább karácsony közeleg.
Csak húsvét vasárnap a mise végén éreztem azt, hogy Húsvét van, és azt, hogy mit is ünneplünk. Addig olyan érzésem volt, hogy miért is vagyunk itt a templomban...
Ebből azt a már jól ismert következtetést vontam le, hogy ha az ember csak húsvét vasárnap cseppen be a nagymisére, utána hazamegy és jól belakmározik, csak ennyivel marad, és szerintem ugyanaz az üresség és hiányérzet van benne, mint bennem volt most az idén. Az ünnep akkor teljes, ha a nagyböjtben is van időnk többet imádkozni, elmélkedni erről a nagy titokról, erről a nagy Szeretetről, ami az oka volt végül is a húsvétnak, van időnk többet imádkozni, Szentírást olvasni, és eljárni a templomba is a szertartásokra.
Aztán jött locsoló hétfő. A legények már nagyon izgatottak voltak (mármint a legény, apa annyira nem), mivel a szentmisék miatt csak délután indulhattak locsolkodni. Márton becsületesen meg is tanult egy hosszú locsolóverset, azt mindenhol hibátlanul el is mondta (állításuk szerint), gyűjtött is be jó sok tojást meg sok más finomságot. Szerintem az idén is nagy élmény volt ez neki.
Mi lányokul sem fogunk elhervadni. Akadt két potyalocsoló is a megszokottakon kívül (akik apa és tata).
Mára már visszaálltunk a rendes kerékvágásba, de azért nagyon igyekszem, hogy ne csak egy jó emlék maradjon ez a húsvét, hanem beépüljön mindennap a gondolatvilágomba, mert ez az egyetlen igaz valóság, semmi más.