Aztán ez épp az
iskola utolsó napján történt, hogy Márton lebetegedett, amikor épp kezdőtött a vakáció. Szerencsére a vásárhelyi mama bevállalta a beteg gyermeket, s elküldtük Vásárhelyre egyet
Julcsival együtt, hogy egy kicsit vakációzzanak úgy igaziból, a
nagyiéknál.
Jól is telt nekik.
Most
ismét sulizunk, Márton hála Istennek örömmel megy iskolába, a héten
volt hangszerbemutató, s még lesz, ugyanis hamarosan el kell döntsék,
hogy milyen hangszert fognak választani. Márton már tudja, bár még most
csak a vonósokat mutatták be, jövő héten mutatják be a fuvósokat is.
Márton trombitás szeretne lenni. Reméljük, összejön. Persze, egyszer
furulyával kell ahhoz kezdje.
Én
itthon fuvolázok, egyre jobban kezdett menni, olyan jó szórakozás,
közben már kezdtem nézegetni a tanári posztokat, mert feltették a netre.
Persze, semmi jóval nem kecsegtetnek, az is lehet, hogy még teljes
katedrám se lesz őszire. Meglátjuk majd. Egyelőre tanulgatok.
Csaba
aktivál, mint mindig. Folyton valamit csinál, szervez, rendez. Most a
nagy újdonság a kórus. Sikerült egy jó pár embert összeverbuválni, s így
lett egy kórus. Aztán most próbálnak/próbálunk (amikor én is el tudok
menni próbára), hogy hátha a kórus találkozóra el tudnánk menni.
(illetve el kell menni, mese nincs).