A NYÁR
A minap azon gondolkoztam, hogy mennyire szeretem az egész évet és az év minden évszakát. Ez ezelőtt is így volt és most is így van (leszámítva egy kis intermezzot, amíg Vásárhelyen laktunk, amikor sem a nyarakat sem a teleket nem szerettem).
Most nyár van és ezen gondolkoztam, hogy kapásból annyi mindent fel tudtam sorolni, amiért a nyarat szeretem, hogy még én magam is csodálkoztam.
Szeretem, amikor buján burjánzik a kert és az udvar, minden tiszta zöld, élettel teli, hogy csattan ki. Az idei évben ez különösen is így van, mert nagyon gazdag az időjárás, folyton esik és süt a nap, így tényleg minden adott ahhoz, hogy szép legyen minden, úgy a bokrok, fák, mint a veteményes vagy a virágok.
Igen, virágok....ez a másik olyan dolog, ami csodálatos a nyárban. Ez a gazdag virágkavalkád. Főleg az szeretem, hogy most már a kertünkből is nagyon sok szép virág kerül diszítésra vagy az asztalra, vagy egyszerűen csak ott van és szépíti a kertet.
Szeretem nyáron, hogy rövidek az éjszakák, szinte alig vannak, és olyan jó reggel ragyogó napsütésra ébredni, ami minden ablakon valahogy bekandikál.
Egy pár szóban még külön meg kell említsem a levendulát, a mi levendulánkat, ami nagyon szereti nálunk, s a nyárhoz nálunk is hozzátartozik a levendula illat, a levendula "learatása" és a szárítása. Az idén sikerült Tihanyból három új levendula palántot hozni és meg is éltek, úgy tűnik, illetve itthon is sikerült vennünk két tövet. Remélem, jövőre már tobzódni fogunk a levendulás dolgokba.
A nyár egy másik különlegessége, hogy az ember dúskálhat a finomabbnál finomabb zöldségekben és gyümölcsökben. Végtelen öröm számomra a kert, főleg, amikor minden érni kezd és már lehet szedni a kertből a zöldséget. Annyira otthon-érzés ez. De persze, ami nincs a kertben, azt lelkiismeret furdalás nélkül be lehet a piacról is szerezni, mert tudni való, hogy azok most többnyire szabadban termett zöldségek.
Ugyanígy van ez a gyümölcsökkel is. Még a mi gyümölcsfáink nem akkoák, hogy lehessen róluk gyümölcsöt szedni, bár az idén már a ribizli bokraink elkápráztattak, az eper is és a málna is aránylag jól termett/terem, de a nyár nagyon sok finom gyümölcsöt kínál, amivel nem lehet betelni.
Ha a lenti tálban lévő áfonyára gondolok, akkor eszembe jut a róka gomba is, mivel ezt a cigányok együtt árulják majdnem egész nyáron. A róka gomba az egyik kedvenc gombám, és ilyenkor folyotn lehet belőle főzni, és én nem sajnálok érte pénzt kiadni, mivel egyrészt szerintem olcsón adják, másrészt meg tudom, hogy milyen fáradságos utána járni, a jó helyeket felkutatni, leszedni a gombát, érte hegyet-havat megjárni, hazacipelni, megpucolni. Így a nyár sok finom rókagomba tokányt hozott.
Szintén még a gyümölcsöknél és zöldségeknél maradva, a nyár a befőzéseket és eltevéseket is jelenti. Én nagyon szeretek a konyhába ügyködni, ezért már mindig nagyon várom, hogy mikor miből lehet valami finom falatot eltenni télire és nagyon jó ézrés látni azt is, ahogy a kiüresedett kamra ismét benépesül lekvárokkal, kompótokkal, savanyúságokkal, illetve finomabbnál finomabb szörpökkel.
Nyáron van itt az ideje a teafű gyűjtésnek is, és olyan jó ez is, amikor bodzát szedni megyünk abban a reményben és tudatban, hogy a hideg téli napokon milyen jó belőle finom illatos teát főzni, vagy a nyár ízét jelentő bodza üdítőt készíteni. Ugyanígy gyüjtünk hárs virágot, mentát, kokojza kórót, cickafarkot, zsályát, körömvirágot stb. (nagyon sok mindent a kertből már).
Nem beszéltem még más jellegű élvezetekről, mint például kifeküdni a kertbe egy pokrócra, a fák hűs árnyékába, és egy jó Praktika lapot olvasgatni, vagy regényt olvasgatni, főleg hogy a nyár a szabadságolások ideje. Illetve sok limonádét inni kertből szedett mentával.
Felállítani a kertbe a medencét és a gyerekekkel titokban pancsolni benne vagy éppenséggel strandra menni és nagyokat úszni, lángost enni és fagyit szopogatni.
A nyár az utazások ideje is, és ilyenkor mindig tervezünk valamilyen nyaralást valami szivünk-csücske-helyre, amitől olyan színes lesz ez az évszak és élményekben gazdag.
Szeretem, hogy nyáron minden olyan élettel teli, pezsgő és vidám. Szeretek a gyerekekkel vakációs tevékenységeket kitalálni és kint a teraszon vagy az udvaron játszani, kézműveskedni velük. Ugyanígy szeretek nemezelni, amihez bár annyira nem értek, de mégis a nyár az egy ideális hónap, mert kint a szabadban bátran lehet vele pancsolni.
Jó az is, hogy ilyenkor nem kell csak alig felöltözni és szebbnél szebb ruhákban lehet lengedezni.
a nyár számomra még jelenti a Régizene Fesztivált is, ami nélkül nincs is nyár itt Csikszeredában.Nagyon fel tudmak tölteni a sok jó koncert és zene, kedves emberek, ismerős arcok, játékok a gyerekekkel.
Azt hiszem, itt megállok, bár lehet, hogy még nagyon sok mindenről nem írtam, amit még szeretek a nyárba. Mindenesetre nem mondanám, hogy ne lenne ez is az egyik kedvenc évszakom s azért írom egyik, mert mindegyik évszak a maga nemében a kedvencem.
Jó nyaralást!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése