Majdnem elájultam, amikor megláttam, hogy a keresztelő óta nem írtam semmit. Nem tudom, hogy lehet, hogy így eltelt két hónap vagy még több...
Julcsi a napokban tölti a 7 hónapot. Nagyon aranyos, ügyes és gyönyörű kislány lett.
Már csuklóból tud hátról hasra és hasról hátra fordulni. Egyre ügyesebben tud ülni, és néha még a kúszással is megpróbálkozik. Apum szerint ária énekesnő lesz belőle, ugyanis rengeteget áriázik, próbálgatja a hangját és ugyanannyi rengeteget üvöltözik, ordítozik.
Nagyon szeretem, hogy, most nyár lévén, ki lehet egy pokrócra feküdni a fűbe (mert ugye az is van) és Julcsi is nagyon szereti a pokrócon való heverészést, miközben bámulja a fejünk felett susogó nagy nyírfákat.
5 hónapos kora óta van két foga, az alsó kettő, de azóta még nem jelentkezett több. Inkább csak kínozzák szegény babucinkat.
De harapni azzal a két fogával is tökéletesen tud, s elég nehéz volt valahogy leszoktatni, hogy szopizás közben ne gyakorolja.
Már nem csak szopizik, már tízóraizik és uzsonnázik is a leányzó, és nagyon szereti a pépeket meg a főzelékeket.
Mártonnal nagyon el tudnak hancúrozni reggelente vagy a délutni alvás után, ha egy ágyba tesszük őket. Szerencsére nagyjából sikerül délután egyszerre elaltatni őket, s ez nekünk is olyan jó. Éjszaka már lassan 2-3 hete, hogy külön alszik tőlünk. Kiraktuk Julcsiskát a szobánkból, végre a kiságyban aluszik, Mártonnal együtt. Éjszaka néha meg-megébred, de szopival vagy akár anélkül is visszaalszik.
Az apja máris zongorázni tanítja...
Julcsi már ért magyarul. Ugyanis megtanítottuk neki a puszit, és amikor ezt a szót hallja, javában elkezd cuppogtatni a szjával. Illetve prszor már utánozta azt is, hogy hogy csinálnak a lovacskák. Szóval nagyon ügyes babuci.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése