2011. március 17., csütörtök

Márton két éves lett

Egy kicsit későn de annál nagyobb szeretettel...
A hétvégén Márton betöltötte a két évet. Nem is hiszem el, hogy két éves nagy kópé fiúnk van. Nagyon jól viselte a születésnapi csindarattát, végig a helyzet magaslatán volt. Mosolygott, ha kellett, pózólt, mikor fényképeztük, ajándékot bontott, ahogy illik, végig ette a menüsort, és elfújta mind a két szál gyertyát is. Szóval le a kalappal előtte.
A vendégsereg, hogy mondjam azt, a szokásos volt. A szülők, és a testvérek, akik egyben keresztszülők is. Márton harmadik keresztszülei nem tudtak eljönni Csikból, de ajándék érkezett tőlük is, és mi is küldtünk nekik postán egy szép fényképet a fiúnkról.
Szerencse, hogy jó idő volt, így már eleve jó volt a hangulat. Délelőtt még ezerrel főzicskéztünk, aztán lassan megjött mindenki. Majd a nappaliba terítettün, már alig vártam ezt a percet, hogy ilyen téren is felavassuk a nappalinkat. Tettünk háttérzenét, az ablakokon besütött a nap, igazán jó hangulatban telt az ebéd. Márton sok szép ajándékot kapott, tulajdonképpen mindent, amit kértünk. Igen, most az idén úgy alakult, hogy kértünk bizonyos dolgokat, illetve mi/én szerettem volna neki egy pár dolgot már a tavaly beszerezni, de nem jött össze. Ilyen volt például a kicsi fa hinta, egy lábbal hajtható motor, nyárára egy felfújhatós kicsi medence, és egy homokozó szett. Aztán a kedves párom azt javasolta, hogy ezeket kérjük a nagyszülőktől és a keresztszülőktől, s akkor meg van oldva a probléma, s ők sem kell gondolkozzanak azon, hogy mit is vegyenek. A húgoméktől pedig csupa fontos dolgot kapott, amije nem is nagyon volt: egy csoda-aranyos házicipőcskét, még óvodába is jó lesz, és egy csoda-új, csodaszép tavaszi dzsekit. Igazán mindenkinek nagyon hálás vagyok az ajándékokért, és ezzel így van Márton is. Ja és ne felejtsem el, hogy a húgom még egy fincsi tortát is hozott, mert azt mondta, ő úgy érzi, hogy keresztmama létére nem jöhet torta nélkül. Így volt két tortája is Mártonnak: egy diós, és egy tehéntúrós. Íme a képek a zsúrról:





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése