Már rég nem jelentkeztem. Az üvegházban burjánzik az élet. Majdnem plafonmagasságúak a paradicsomtövek, van is rajtuk paradicsom, de még nem kóstoltunk az idén, mert még nem érnek. A végében lévő kígyóuborka nagyon tetves volt kezdetben, aztán miután megszabadítottam a tetvektől, akkor meg a virágai estek le sorozatban, mert egyik sem termékeny. S ez most is így van. A tegnapelőtt fedeztem fel rajta az első uborkat, a tegnap egy másodikat is, úgyhogy türelmetlenül várjuk, hogy megnojenek. A kinti berakó uborka termett, így onnan ettünk és tettem is el.
A gogosok, paprikák nem teremnek olyan bőven, de még most is nagyon sok a virág rajtuk. Lássuk mi lesz belőlük. Ez egy kísérleti év számomra velük kapcsolatban. Azt már tudom, hogy az üvegházban minden nap erdemes egy rendet öntözni; minden nap.
És hát a Muskotalyos Hamburg szőlőn idén először lesz három gerezd. Remélem, beérik.
A most szárítókent működő mini-fóliában sok finom tea készül télire.