Az idén az ovis farsangi bálon Márton Zorronak öltöz9tt. Ez volt az első jelmez, amit én varrtam meg neki és nagyon büszkén viselte is.
Már nem félt a színpadra se felállni, mint tavaly, sőt még mi sem tudtunk épp akkor ott lenni, hogy tanúi legyünk és lássuk. Csak később érkeztünk.
Otthon Julcsi is felvehette a jelmezt és lett Zorro lány.
A tegnapi napom fénypontja az volt, amikor Julcsi (sajnos) lázasan feküdt az ölemben, miközben mértük a lázát, és olyan szép volt, ahogy a láztól égő szemekkel nézett, piros arccal. Mondtam is neki, hogy te vagy a legszebb kislány, mire édesen elmosolyodott, mint egy tündér, és azt mondta: "ühüm".
Szombatonként reggel meg van engedve a gyerekeknek, hogy egy kicsit nyusszoljanak az ágyba, még nem kell akkor sietni az öltözködéssel. Ilyenkor nagyon édesek tudnak lenni, ahogy bebújnak a paplan alá.
Már Doróka is szokja ezt a programot s látszólag nagyon élvezi a testvérkéivel a játékot.
Közös hóemberépítés Márton keresztanyjával és a gyerekeivel. Nagyon jól sikerült a hóember, s még szánkóztak ia a gyerekek az udvaron mesterségesen készített hódombon.
A legkisebbek gyúrták a nagy golyókat.
Lett szeme is meg szája is a hóembernek na és persze murok orra.
Bemenve a jó meleg szobába aztán jó kedvvel játszottak a gyerekek.